Hinta, palinta

By | 2022.04.24.

Nyolc éves ikerfiaimmal tavaly Gyulán töltöttük a családi nyaralásunk egy részét. Amikor a város mellett döntöttünk, mint nyaralási helyszín, még nem gondoltuk volna, mekkora élményekkel fog majd minket gazdagítani!

Nemcsak a vár és a fürdő jelentette a legnagyobb kalandot gyermekeim számára, de a vár és a tó közelében levő játszótér is rendhagyó élményekkel szolgált. Aki már járt arra gyerekekkel, szerintem tudja, mire gondolok! A réten levő góliát kötélhinta szinte órákig képes volt lekötni az amúgy energia túltengésben élő fiaimat! Ha ezt előre tudtam volna, kerül, amibe kerül, már rég beszereztem volna a saját kertünkbe is egyet, akármekkora helyet is foglal! Azt hiszem, minden szülőtársam egyetért azzal, hogy amikor valami sikert arat gyerekeink lekötésében, akkor azt szinte azonnal megvennénk, csak több időt és pihenést nyerjünk általa magunknak, amiből a 21. században sosem elég.

Ez a hinta lett az én álmaim hintája is. Még a férjemmel is jól elszórakozunk rajta olykor, amikor a család együtt van a kertben. Igen, a kertben, ugyanis a nyaralást követően első dolgom az volt, hogy körbenéztem az interneten a webáruházak kínálatában, így találtam rá a jatszoterland.hu oldalra, ahol elérhető ez a hinta, ráadásul extraerős speciális kötélből készül, így nagyon strapabíró, és egyszerre több gyerek is használhatja a hintát. Lehetőség van többféle méret kiválasztására is, mi végül a négy főset vásároltuk meg, hogy ha vendég gyerekek jönnek hozzánk, ne legyen rivalizálás a hinta miatt, minél többen élvezhessék egyszerre a játékot.