Már novemberben elfogy a párnagáz

By | 2013.09.21.

Vagy a szolgáltatók, vagy az MVM fog jókora veszteséget elszenvedni a rezsicsökkentés következő üteme miatt. A fideszes Németh Szilárd által benyújtott törvénymódosítás ugyanis 120 millió köbméter párnagázzal oldaná meg a 11,1 százalékos rezsicsökkentést, ami meglehetősen kevésnek tűnik.
Egyértelműen a földgáz esetében van a legnehezebb dolga a kormánynak, amikor megpróbálja november 1-jétől 11,1 százalékkal tovább mérsékelni a lakossági fogyasztók árát. Ez látszik a Németh Szilárd rezsiügyi felelős által benyújtott törvénymódosító javaslaton is. Eszerint ugyanis az ármérséklést azzal próbálják megoldani, hogy az E.ON tárolóiban még korábban átminősített párnagáz készletet a mostaninál jóval alacsonyabb beszerzési áron bocsátják az egyetemes szolgáltatók részére.
Ez egyfelől igazolhatja az E.ON gázüzletágának megvételét, hiszen máris a rezsicsökkentés fontos forrásához jutott vele a kormány. Másfelől viszont jelenleg csupán 120 millió köbméteres átminősített, kedvező árú készletről van szó. Márpedig ha a tavaly novemberi lakossági fogyasztást vesszük alapul, akkor ez borzasztóan kevésnek tűnik. 2012 novemberében a háztartások – a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatai alapján – 346,514 millió köbméter fűtőanyagot használtak fel. Így feltételezve, hogy az átminősített párnagáz mintegy harmad annyiba kerül, mint a jelenlegi magyarországi nagykereskedői ár, a kedvezményes árú fűtőanyag biztosan nem lesz elég a teljes rezsicsökkentés fedezésére.
Ha nem születik a háttérben valamilyen alku a Gazprommal a gáz beszállítói áráról, akkor két megoldás marad. Vagy az MVM, mint újdonsült nagykereskedő nyúl a zsebébe nyúl, és az Oroszországból érkező gázt veszteséggel adja el az egyetemes szolgáltatóknak, vagy pedig utóbbiak állják az átvételi és az eladási ár különbsége miatti veszteséget.
De legalább a távhő
A Németh Szilárd által benyújtott indítvány ugyanakkor választ ad arra, honnan teremtik majd elő a hiányzó forrást a távhőszolgáltatók számára, hogy azok a tulajdonos önkormányzatok csődje nélkül is biztosítani tudják a 11,1 százalékos tarifacsökkentést.
A javaslat értelmében kikerül a lakossági villanyszámlákból a kapcsolt szerkezetátalakítási díjelem, melyet ezentúl a vállalatok fizetnek majd. Ráadásul nem is annyit, mint amit korábban a háztartásoknak kellett vállalniuk: az eddigi kilowattóránkénti 1,31 forintról 1,71 forintra emelkedik a tétel.
2012-ben az ily módon létrehozott távhő kompenzációs kassza körülbelül 43 milliárd forintot tett ki, vagyis ha úgy számolunk, hogy nem esik számottevően a nem lakossági fogyasztók áramfelhasználása, akkor mintegy 13 milliárd forinttal egészül majd ki a keret egy éves időtávon. Miután a januári rezsicsökkentésnél 9 milliárd forinttal kellett megtoldani a kompenzációs kasszát, így várhatóan a keletkező plusz összeg meg is oldja az újabb rezsicsökkentést a távfűtésnél.
Az áramnál még nem lejátszott ügy
A villamos energia esetében ugyancsak a vállalatok kapnak szerepet. Eleve egyrészt azzal, hogy átkerül a számláikba a távfűtés támogatása. Emellé viszont a nyakukba kapják a szénfillért, illetve a villamosenergia-ipari dolgozók kedvezményes áramtarifájának finanszírozását is. Előbbi 0,08, utóbbi pedig 0,07 forintot jelentett eddig kilowattóránként.
Csakhogy ez a két tétel is megemelkedik 0,17, illetve 0,2 forintra. Ez azért meglepő, mert az unió jóváhagyása értelmében a márkushegyi szénbánya, illetve a Vértesi Erőmű veszteségeinek finanszírozására nem fordítható több állami pénz, mint amennyi jelenleg a szénfillérből befolyik, és az is kizárt, hogy a villamosenergia-ipari dolgozók számára ezek után nagyobb mértékű lesz a kedvezmény. Így az ilyen jogcímen beszedett plusz bevétel nyilvánvalóan valahol máshol köt majd ki.
Azonban összeadva a lakossági villanyszámlákból kikerülő díjelemeket, csupán 1,46 forint jön össze, ami még 5 százalékos mérséklést sem jelent a kilowattóránkénti 44 forintos végfelhasználói tarifához képest. A megoldást itt a nagykereskedelmi ár változása jelentheti, amennyiben az MVM valamennyi nagy hazai erőművel meg tud egyezni egy kedvezőbb átvételi árban.