Akkor jó a játszótér, ha megfelelőek a kiegészítők is

By | 2020.09.25.

A szorgalmas munka meghozza a gyümölcsét. Sok kemény, küzdelmes év után, eljutottam arra a pontra, hogy beteljesedett vagyok az életben. Megtaláltam életem szerelmét, született három gyönyörű gyerekünk és az üzleti sikerek miatt magas színvonalon élünk. Ez a hála indított fel arra, hogy legyek egy jó apa és építsek a gyerekeimnek otthonra egy szép nagy játszóteret.

Elhatároztam, hogy mindezt magam akarom megvalósítani, hogy így még személyesebb legyen és el is képzeltem, milyen különböző részekből álljon majd ez az itthoni csodapark. Viszont a tervezés közben döbbentem rá, hogy rengeteg játszótéri kiegészítők beszerzésére lesz majd szükség. Nagy örömömre rábukkantam a Játszótérland weboldalára, ahol minden szükséges eszközt és szerelvényt megtaláltam.

A hinta volt az első, amin elkezdtem dolgozni és a legfontosabb játszótéri kiegészítők ehhez a hintaállvány rögzítők és a hintacsuklók voltak. Mivel még soha nem csináltam ilyet és hát a bankár szakmámra sem tudtam hagyatkozni, így azt hittem komoly kihívás lesz. Viszont a cég által nyújtott segítségnek köszönhetően könnyedén sikerült összeraknom és rendkívül biztonságos is lett.

A következő nagy tervem egy elképesztő játszóvár megalkotása volt, szép színes mászófallal és egy persze egy hosszú, izgalmas csúszdával. Ahhoz, hogy nagyon gyönyörű legyen ez a játszóvár beszereztem esztétikus csavartakarókat, oszloptakarókat és kapaszkodókat.

Végül pedig a többi ötletem megvalósításához beszereztem olyan játszótéri kiegészítőket is, mint az acélbetétes kötél, a keresztidom csatlakozó és a sekli.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon jól sikerült megvalósítani az elképzeléseimet a megfelelő játszótéri kiegészítőknek köszönhetően. A gyerekeim ujjongva ugrottak a nyakamba, amikor elkészültem és megleptem őket ezzel.